A nagy "Koszorúslány Kalauz"-azaz mindent a koszorúslányokról :)
Közeleg a legjobb barátnőd esküvője, kiválasztott koszorúslányának, hogy legyél vele élete legnagyobb eseményén. Ez a gesztus egy nagyon örömteli dolog, de nem árt tisztába lenni azzal, hogy pontosan milyen feladatokkal is jár egy koszorúslány jelenléte a menyasszony életében.
Ha figyelembe vesszük az esküvős filmek hangulatát, rájövünk, hogy néha azért eltúlozzák a valóságot. De nem lehet tudni, hogy mit hoz az élet, ezért érdemes megnézni őket és tanulni a bakikból.
Eredete
A koszorúslányok megjelenése egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. Az ő vallásuk szerint 10 szemtanúnak kellett jelen lennie ahhoz, hogy az esküvő megvalósulhasson. Néhány nőnek be kellett öltöznie úgy, mint a menyasszonynak. Ezzel az volt a cél, hogy összezavarják a bosszúálló szellemeket. Talán innen a hagyomány, hogy ma is egyforma ruhákat viselnek a koszorúslányok.A Bibliai történetek szerint, amikor Jákob feleségül vette Réchelt és Leát, a lányok magukkal vitték a szolgálólányaikat, hogy segítsenek és a csokrot fogják. Valamint a harmadik bizonyíték szerint, a Viktoriánus kori koszorúslányok állnak talán legközelebb a koszorúslányok eredetének megfejtéséhez. Abban az időben a menyasszonyoknak olyan női segédei voltak, akik a lakodalom szervezésében segítettek, a virágokat intézték és együtt vonultak be a menyasszonnyal. Mai világban a rózsaszirmokat, régebben pedig fűszereket és fokhagymával a kezükben sétáltak a padok között, hogy elijesszék az ártó démonokat.
Feladatok
Kedves Koszorúslányok! Titeket ért a megtiszteltetés, hogy barátnőtök felkért titeket koszorúslányka. Íme néhány feladat, amivel meg kell ismerkedjetek:
- ügyelni a menyasszonyi csokorra
- lelki támasz lenni a menyasszonynak és megnyugtatni amennyiben idegessége határokat dönthet
- leánybúcsú megszervezése és elintézése
- az esküvő napján a menyasszonynak segíteni a készülődés során (ruhát feladni)
- ruhák intézése és megvásárlása ( természetesen az megbeszélés kérdése, hogy ki állja a ruha költségét, van amikor a menyasszony fizeti őket)
- az esküvő teljes ideje alatt a menyasszony kedvében járni: haját, sminkjét, ruháját igazítani, hogy tökéletesen mutasson minden percben. Legfontosabb, hogy az esküvő előtt üljetek le a menyasszonnyal, és pontosan beszéljétek át a Nagy nap menetrendjét, és hogy ő pontosan mikor és miben számít rátok.
- És ami a legfontosabb: élvezni az esküvőt és a fogadáson jól érezni magatokat. :)
Egy koszorúslány megjelenése
A koszorúslányok ruhája mindig egy érzékeny pontja az esküvőnek. Konfliktusokat is okozhat a döntés, de tudni kell az aranyközéputat megtalálni. Az esküvő a menyasszonyról és a vőlegényről szól, így tiszteletben kell tartani a döntésüket, de azért néha tudnak túlzásokba esni. Legyetek türelmesek velük és beszéljétek át a ruha kérdését. Nem minden koszorúslány alakja egyforma,így vannak most már olyan fazonú ruhák amiket szabadon lehet variálni, így minden koszorúslánynak a kedvében lehet járni. Manapság divat hogy nem fontos egyforma ruhába felöltözniük a koszorúslányoknak, de színben mégis egységesek.
A ruha elegánsnak és alkalomhoz illőnek kell hogy legyen. Mindemellett érdemes összehangolni a koszorúslányok ruháját a dekorációval és a dekoráció színeivel. Hajviseletben is lehet egyforma hajat készíteniük, erre a legalkalmasabb ha ők együtt készülődnek. Így kialakul egy kötetlen hangulat, akár előkerül a pezsgő és máris vidáman indul a nap. Cipők terén is érdemes odafigyelni, hiszen egy rosszul megválasztott cipő is rombolhatja az összképet ha kivillan a ruha alól. A koszorúslányoknak érdemes az esküvő előtt egyeztetni, hogy milyen lábbeli lesz az amit viselnek majd, hogy ne legyenek félreértések, hiszen csúnyán mutatna ha a sok koszorúslányból csak egy valakin egy piros cipő tűnik ki a ruha alól egy arany színű ruhához.
Vőlegénynek koszorús fiúk :)
Külföldön lehet inkább látni, hogy a koszorúslányoknak vannak férfi párjaik, akik ugyan úgy vonulnak végig az esküvőn és nekik is ugyan olyan szerep jut mint a lányoknak. Ők a vőlegény legjobb barátai. Az ő dolguk a legénybúcsú szervezése, a vőlegénnyel közös fotózás a Nagy napon, és legyen szó a szórakoztató beszédekről vagy csak a hangulatról- ők mindenre kaphatóak.
Pictures: Pinterest