Miért az esküvőszervezés? ...

...nem is beszéltem még igazából magamról, hogy miért is kezdtem el ezt a csodálatos szakmát. :)

Íme....

Biztos mindenki azt várja, hogy a szőke herceg fehér lovon című mesét mondjam el,amit sok más helyen is lehet olvasni.....de sajnos nem fogom. Nem vagyok híve a rózsaszín habos-babos témáknak és anno én sem álmodoztam úgy egy esküvőről mint sokan mások. De, természetesen volt, amikor elképzeltem magam a fehér ruhában, az oltár előtt. Amikor a férjemmel elhatároztuk hogy esküvőnk lesz már 5 éve együtt éltünk, és  megvoltak nekünk a gyerekek,-(hármasikrek)- akkor voltak 2 évesek. Igazából véve jóformán mindent jómagam találtam ki és valósítottam meg. Mint minden menyasszonynak, nekem is elsősorban anyukám volt az útitársam, és mikor megvoltak a végleges dolgok akkor jött szóba a férjem.

Szóval nemhogy mindent tervezzek meg és döntsek el, az is feladta a leckét, hogy a sok teendő mellett a gyerekekre is figyeljek,kivel legyenek, ki fog vigyázni rájuk, ki fogja őket hazavinni, hol fognak aludni....stb. (Későbbi bejegyzésben fogok írni majd erről a témáról is ) Megoldottam. De akkor visszagondolva lehet jobb lett volna szakember segítségét kérni.

kb. 1 éve ősszel találkoztam ismét az esküvőszervezéssel Rátkai Tímea tanfolyamának keretén belül, amit sikeresen elvégeztem. A sok szuper élmény és tapasztalat amit megosztott velünk teljesen felturbózott. Kisebb kihagyás után gondolkoztam és azon forogtam, hogy valahogy el kell induljak ezen a területen.

Tudtam, hogy nehéz fába vágom a fejszémet, hiszen vidéki régióban nem nagyon vannak ilyen szolgáltatáshoz hozzászokva az Ifjú párok.

20638036_455662258150082_3956008883928336472_n.jpg

Tudtam, hogy sok munka kell majd ahhoz, hogy egy vállalkozás beinduljon, megtaláljanak a párok illetve majd a szolgáltatókkal is megtaláljam a kapcsolatot.

Tudtam, hogy nekem kell elindulnom az úton, segítséget senkitől nem várhatok, hiszen sokan vannak már akik ezzel foglalkoznak. Minél jobban beleásom magam az esküvők világába, annál jobban inspirál, hogy tegyek meg minden azért hogy felfigyeljenek rám. Rájöttem, - ahogy pörgetem az internetes oldalakat és olvasom a visszajelzéseket a pároktól - ,hogy milyen gyönyörű szakma ez. És tényleg olyan érzés, mint pl. a Jennifer Lopez filmben. Szeretem a szervezést,elmerülni az apróbb részletek világában, szeretem a kreativitást, és igazából mindent amit ehhez a szakmához lehet kapcsolni.

Én úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő időszakban a párok egyre jobban el fognak rugaszkodni a hagyományos lagziktól, és bátran fogják használni pl. az amerikai stílust, akkor viszont az esküvőszervezőt is bátrabban fogják megkeresni és vele együtt dolgozni.

Bíztatok minden párt, hogy "ne féljenek az újtól,mert az csak jót hozhat..." :)

Kedves Ifjú Pár! Bátran állok rendelkezésetekre ha szeretnétek egy szuper szolgáltatóval együtt dolgozni,akit akár nem úgy mint munkatárs, hanem úgy mint egy barátként fogadnátok fel. Készen álltok erre a kalandra?! Akkor kezdjük.....

Üdv Betty